K Ö Z L E M É N Y

Az Európai Bizottság 2016. április 25-én új adatokat hozott nyilvánosságra, amelyek tanúsága szerint 2015-ben több mint 2000 veszélyes termék kapcsán került sor az egész Unióra kiterjedő riasztásra. Magyarország – a 2. legtöbb riasztást beküldő tagország – 238 értesítést küldött az Európai Unió gyorsriasztási rendszerébe (RAPEX). Az Európai Bizottság, a tagállamok piacfelügyeleti hatóságai és az üzleti vállalkozások együttműködnek annak biztosítása érdekében, hogy a nem biztonságos, a fogyasztók életére, egészségére veszélyes fogyasztási cikkeket kivonják az európai piacokról.

„A riasztási rendszer[i] a fogyasztóvédelmi hatóságok közötti gyors reagálás koordinálásának támogatása révén segít abban, hogy Európa-szerte eltávolítsuk a piacokról a veszélyes termékeket. Két kihívással kell szembenéznünk: egyrészt azzal, hogy egyre több, interneten vásárolt terméket szállítanak postai úton közvetlenül a fogyasztók lakására, másrészt pedig azzal, hogy a riasztási rendszerbe felkerülő termékek igen nagy arányban Kínából származnak. Júniusban Kínába utazom, hogy megerősítsem a termékbiztonság terén a kínai hatóságokkal folytatott együttműködésünket” – nyilatkozta Věra Jourová, a jogérvényesülésért, a fogyasztóvédelemért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős uniós biztos.

A 2015. év folyamán 2072 riasztást vettek nyilvántartásba a RAPEX rendszerben. Amikor valamely tagállam riasztást indít a rendszerben, a többi ország is ki tudja szűrni az érintett termékeket a saját piacán, és reagálhat az eredeti riasztásra.

Magyarország 2015-ben összesen 238 riasztást küldött a RAPEX rendszerbe, ezzel mindössze 1 riasztással maradt le az első helyen végzett Spanyolországtól. A 238 riasztásunkból  195 súlyosan veszélyes, 17 db közepes, illetve nagy kockázatú termék volt, míg 26 bejelentést információként került továbbításra az azonosító jelölések hiánya miatt.

2015-ben a RAPEX rendszerbe küldött riasztások közel 50 %-át az alábbi tagországok küldték be:

 

Tagország

Megküldött riasztások száma

Az összes riasztás (2072 db) százalékában

1.

Spanyolország

239

11,5 %

2.

Magyarország

238

11,5 %

3.

Németország

208

10 %

4.

Egyesült Királyság

162

7,8 %

5.

Bulgária

151

7,2 %

 

A fenti eredmények azt mutatják, hogy Magyarország az elmúlt 3 évben megőrizte a piacfelügyeleti tevékenység hatékonyságát jelző helyezését a tagországok között.

A magyar kezdeményezésű, súlyosnak minősülő riasztások (195 db) csaknem 50 %-át ruházati termékek, 21,5 %-át villamossági termékek, 16%-át játékok és gyermekeknek szánt termékek tették ki.

A veszélyforrásokat elemezve megállapítható, hogy a legnagyobb kockázat - fontossági sorrendben - a termék fajtáknak megfelelően, a kémiai veszélyt jelentő tiltott anyagok használata, a sérülés, a fojtás, az áramütés, az égési sérülés, illetve fulladás veszélye okozta.

A termékfőcsoportokat tekintve uniós szinten 2015-ben elsősorban a játékok (27%), valamint a ruházati cikkek, a textíliák és a divatáruk(17%) esetében volt szükség riasztással egybekötött korrekciós intézkedésekre. A megelőző évben is e termékek kapcsán történt a legtöbb riasztás. Ami a kockázatokat illeti, 2015-ben leggyakrabban (az összes bejelentés 25%-ában) vegyi kockázattal kapcsolatban érkezett riasztás; a második leggyakoribb kockázat a korábbi listavezető, a sérülésveszély (22%) volt.

A 2015-ben bejelentett vegyi kockázatok közül többek között a káros nehézfémeket (például nikkelt és ólmot) tartalmazó divatékszerek, valamint ftalátot (potenciálisan termékenységi problémákat okozó műanyag-lágyítószereket) tartalmazó játékok voltak a leggyakoribbak. 

Továbbra is Kínából származik a legtöbb veszélyes termék,  innen érkezik a bejelentett veszélyes termékek 62%-a. Kína egyben az EU legfontosabb behozatali forrása.

A kínai hatóságokkal folytatott együttműködés továbbra is prioritást jelent az Unió számára. Az együttműködés segítésére a riasztási rendszeren belül kialakították a Kína-mechanizmust: minden Kínából származó termékkel kapcsolatos riasztást továbbítanak a kínai hatóságoknak, hogy azok közvetlenül a gyártóval vagy az exportőrrel szemben léphessenek fel, amennyiben e gazdasági szereplők egyáltalán fellelhetőek.

 

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

 

 

[i] A riasztási rendszer 2003 óta biztosítja, hogy a tagállamok és az Európai Bizottság a lehető legrövidebb időn belül értesüljenek az Európa bármely részén kereskedelmi forgalomból kivont és/vagy visszahívott, nem élelmiszer jellegű veszélyes termékekről. Ennek nyomán Unió-szerte megfelelő nyomonkövetési intézkedéseket hozhatnak (az értékesítés tilalma/leállítása, kereskedelmi forgalomból való kivonás, visszahívás vagy a behozatal vámhatóságok általi elutasítása).
A rendszerben jelenleg 31 ország működik együtt (az uniós tagállamok, valamint Izland, Liechtenstein és Norvégia). A riasztási rendszer működése a tagállamok közötti napi szintű, folyamatos együttműködésen alapul.

 

 

Szerzői jog © Fogyasztói Akadémia 2015
This publication has been produced by Turkish Republic Ministry of Customs and Trade with the support of the Erasmus+ Programme of the European Union within the concept of the Project titled ‘Fogyasztói Akadémia’. The contents of this publication are the sole responsibility of Turkish Republic Ministry of Customs and Trade and can in no way be taken to reflect the views of the Turkish National Agency and the Commission.